MENÜ

Nemzeti Polgárörség
Rend Erő Becsület

Szálasi Ferenc kivégzésével nem halt meg a mozgalma. Emigrációból tovább irányították a Hungarista mozgalmat. A Nemzetvezető [[Henney Árpádra]] ruházta át a tisztséget, illetve megbízta a szervezési feladatokkal. Henney 1980-ban, a Németországban élő Tatár Imrét – aki egykor a Korona Tanács tagja volt – bízta meg az emigráció irányításával. Tatár az egyre öregedő, belviszályoktól nem mentes mozgalmat nem tudta egységesíteni, így 1989 után nem maradt más választása, minthogy itthoni szélsőjobboldali politikusnak adja át a jogot a Szálasi nevéhez fűződő Hungarista Mozgalom szervezésére és irányítására. Feladatként határozta meg, hogy tegyék a politikát módosító tényezővé a hungarizmust Magyarországon. [[Tatár Imre]] végül – több személy megvizsgált. 1995-ben meghalt Tatár Imre, és ezzel a hungarista emigráció történetét lezártnak tekintjük. Idézem Szálasi Ferenc szavait " ebben a harcban amit mi vállaltunk maghalni lehet , de elfáradni soha"

1. A Magyar Csendőrség A Csendőrség új, a rendőrségtől részben és más biztonsági szervezetektől teljesen független, de velük szorosan együttműködő rendészeti, rendőrségi feladatok ellátására kiképzett, és rendőrségi jogkörrel felruházott országos hatáskörű rendvédelmi szervezet, ami azt jelenti, hogy a hatáskörük az egész ország területére, és a teljes lakosságra kiterjed. A felállításra kerülő Csendőrség a Rendőrség struktúrájába integrálva, azzal párhuzamosan, de bizonyos feladatkörök, szétválasztásával, átcsoportosításával a vidéki városokban a településeken látja el szolgálati feladatait. A csendőrök, a Rendőrségtől eltérő egyenruhát és katonai rendfokozatokat viselnek. A testületen belüli függelmi viszonyok a honvédség függelmi viszonyaival, megegyeznek. 2. Felállításának szükségszerűsége: Az elmúlt évek törvényes alap nélküli kormányai [Gyurcsány-Bajnai] kormányzásképtelensége hazánkat, a teljes politikai, gazdasági és morális válságba sodorta. Az ország a működésképtelenség, az államcsőd és az összeomlás határára sodródott, a nemzet végveszélyben van. Mára világossá vált, hogy az elmaradt rendszerváltás haszonélvezőinek a célja nem más, mint az ország, a nemzet gyorsított és szándékos tönkretétele. Romokban hever a gazdaság, a politikai intézményrendszer, a rendfenntartás, igazságszolgáltatás, az egészségügy, leépült ellehetetlenült a hadsereg, a rendőrség, az eredmény az ország biztonsági helyzete jelentősen megromlott. A következmények súlyosak és beláthatatlanok. A politikai rendszer elszámoltathatósága megszűnt, növekszik a szervezett bűnözés, az életviszonyok kíméletlenül romlanak, a halálozási mutatók növekednek. Ezek mind - mind olyan következmények, amelyek újabb és újabb veszélyhelyzeteket generálnak. Ez a morálisan és gazdaságilag lezüllesztett, belső problémákkal küszködő Rendőrség, az országban kialakult helyzet megnyugtató kezelésére önmagában már nem képes. Szükséges egy erős, tekintéllyel bíró, pártpolitikától mentes, az ország törvénytisztelő lakosságának a bizalmát élvező, a jogállamiságba vetett hitének a visszaállítását segítő, csendőrség felállítása. Rendet kell tenni, mert rend és biztonság nélkül sem közbiztonságról, sem jogbiztonságról, sem létbiztonságról, nem beszélhetünk. 3. A csendőrség felállításának célja, alaprendeltetése, feladata és hatásköre Az ország belső biztonságának, a közbiztonság megerősítése, a köznyugalom biztosítása az állampolgárok személyi és vagyonbiztonságának védelme. A rend és közbiztonság helyreállítása, félelemmentes élet biztosítása minden törvénytisztelő állampolgárnak. A vidéki lakosság biztonságérzetének az erősítése, a törvénysértések megelőzése, megakadályozása, a közbiztonságot sértő, törvénysértő cselekmények elkövetőinek, az elfogása, semlegesítése. A közrend, a közbiztonság fenntartása, a törvények betartása, betartatása, a megszaporodott bűncselekmények [élet és tulajdon elleni bűncselekmények stb.] megelőzése, megakadályozása, és részvétel a már elkövetett bűncselekmények felderítésében. A legfontosabb feladata a mindennapos jelenlét, a járőrözés, és ha szükséges, akkor a helyszínen történő határozott, de törvényes intézkedés, ami a törvénytisztelő és becsületes állampolgárok biztonságérzetének, jogállamiságba vetett hitének a visszaállítását és megerősítését szolgálja. Hatásköre: A Csendőrség országos hatáskörű szervezet, hatásköre az egész országra és teljes lakosságára kiterjed. A Csendőrség a törvény biztosította jogánál fogva az alábbi intézkedéseket, foganatosíthatja: - Igazoltathat; - Fokozott ellenőrzést folytathat, ruházatot, csomagot, járművet átvizsgálhat, - Felvilágosítást kérhet; - Elfogást és előállítást alkalmazhat; - A törvényi feltételek fennállása esetén elővezethet; - Bűnmegelőzési ellenőrzést folytathat; - Személy és tárgykörözést elrendelhet; - Biztonsági intézkedést foganatosíthat, a törvényi feltételek fennállása esetén; - Közbiztonsági őrizetbe vehet; - Intézkedhet magánlakásban és közterületnek nem minősülő egyéb helyen, a törvényi feltételek fennállása esetén; - Kép és hangfelvétel készíthet; - Helyszínt biztosíthat; A csendőr az alábbi közlekedésrendészeti intézkedéseket, feladatokat gyakorolhatja: - A közúti forgalmat irányíthatja, korlátozhatja, illetve szüneteltetheti; - Ellenőrizheti a közlekedési rendszabályok betartását, a járműhasználat szabályszerűségét, az okmányokra, a felszerelésre vonatkozó előírások betartását, a jármű birtoklásának jogszerűségét, az üzembentartó, illetőleg használó személyazonosító adatait, jármű közlekedésbiztonsági állapotát, és adatait a forgalomban és a telephelyen egyaránt; - Ellenőrizheti a jármű vezetőjét, alapos gyanú esetén az egészségügy intézetbe vér és vizeletvételre beszállítathatja; - A vezetői engedélyt, illetve a jármű hatósági engedélyét, jelzését a helyszínen elveheti, amit további vizsgálat lefolytatása céljából köteles a területileg illetékes Rendőrhatóságnak továbbítani; - A forgalomban való részvételt megtilthatja; - A jogellenes járműhasználat megakadályozása céljából a jármű kulcsait elveheti, illetve a járművet a helyszínről elszállítathatja; - Közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet elszállítathatja, eltávolíttathatja; - A jármű elszállításáig kerékbilincset alkalmazhat; A Csendőrség a törvényben biztosított jogkörénél fogva és törvényes feltételek fennállása esetén az alábbi kényszerítő eszközöket alkalmazhatja: - Alkalmazhat testi kényszert. - Használhat bilincset. - Alkalmazhat vegyi eszközt, elektromos sokkolót, gumibotot, tonfát, kardlapot illetve más eszközt. Alkalmazhat szolgálati kutyát. - Útzárat telepíthet. - Fegyvert használhat. - Csapaterőt alkalmazhat. - Tömeget oszlathat. 4. Csendőrökkel szemben támasztott alapkövetelmény. A csendőrökkel szemben támasztott alapkövetelmény erkölcsös élet, feddhetetlenség és a haza iránti elkötelezettség. 5. A Magyar Köztársaság Csendőrségének a tagja lehet A Csendőrség állományának tagja lehet, erkölcsileg feddhetetlen, hazáját szerető, egészségügyi pszichikai, fizikai követelményeknek megfelelő, fegyveres katonai szolgálatra alkalmas, 8 általánosal rendelkező magyar állampolgár. 6. A Csendőrség létszámstruktúrájának kialakítása feltöltése Létszáma elsősorban a megadott elérhetőségen kritériumoknak megfelelve, egyrészt Magyar Gárda Csendőrsége azon tagjaiból is akik a csendőrrel szemben támasztott felvételi követelményeknek megfelelnek és nem utolsósorban a civil lakosságból személyi és vagyonőrből, fegyveres biztonsági őrökből, erdőőrökből, mezőőrökből kerül feltöltésre. 8. A Csendőrség létszáma: A mai létszámviszonyok tervezésénél elengedhetetlen követelmény az országos lefedettségnek megfelelő létszámstruktúra kialakítása, ami azt jelenti, hogy az ország legkisebb településén is a nap minden szakában biztosított lesz a csendőri jelenlét. A csendőrjárőr a településeken túl folyamatosan ellenőrizni fogja gyéren lakott tanyavilágot, külterületeket, az erdőket, mezőket, vízpartokat, utakat, vasutakat, hidakat, ami komoly feladat, folyamatos jelenlétet és áldozatos munkát követel. 9. Felszerelése, fegyverzete: A rendőrségével azonos szintű, azonban első és legfontosabb feladat, a magyar nemzeti érdekeket szolgáló gazdasági háttér kialakítása, régi új iparágak megteremtése, visszaállamosítása, a nagy hagyományokkal rendelkező magyar hadiipar felélesztése. [magyar gyártású járművek, fegyverek]

Elérhetőség .

Elnök .

Rákosi János : nemzeti.polgarorseg@gmail.com   .  Tel : 06/30/276-15-11  .

 

Esztergom parancsok .

Szekerczés Zsolt :  szekerczeszsolt@citromail.hu  .

 

Asztali nézet